
|
|
Domain, aIW
Mától fogva oldalunk a http://hac.hu címen érhető el, a többi ide irányít át. Örülök, hogy sikerült ilyen rövid, könnyen megjegyezhető címet szereznünk, köszönet az FSR.hu csapatának is a közreműködésért, ugyanis az oldal tartalma továbbra is az ő szerverükön van.
A másik hír ismét egy kisebb fejlesztés a részemről, gondolom nem nehéz észrevenni. A jobb oldali menüsor tetején helyeztem el, és mutatja, hogy éppen van-e kedvem aIW szervert futtatni. Aki nem ismerné, ez egy Semi-HC szerver, azaz 30 HP (mint hardcoreban), de van HUD. Általában only Rust TDM megy, de van, hogy átrakom valami másra ha épp kedvem szottyan. A szerveren módosítva lett az AC130, 40 másodperc helyett 1 percig ülhetsz benne (mint a Chopper Gunnerben), és a 40mm-es Bofors, valamint a 25 mm-es Gatling Gun végtelen lőszert kapott újratöltés nélkül (majdnem mint a valóságban). Tiltva van továbbá a GL, Thumper, MD, LS, ezekért nem kickelünk, hanem eleve nem tudod használni (moddal ki vannak véve). A teljesség kedvéért ManuAdminMod fut a szerveren, mellyel megoldottuk a végleges bant (csalók ellen), illetve van vote kick (szintén ellenük ha nem lenne admin). Sajnos előfordulhat, hogy a szerver kifagy, mely legjobb tudomásom szerint mindenkinél így van. Léteznek kis segédprogramok, amik figyelnek az ilyenre és újraindítják a szervert ha kell, ilyet még nem raktam fel, de lehet, hogy a jövőben sort kerítek rá. Az itt oldalt látható doboz nem magától a játékszervertől kapja az infót, hanem a ManuAdminModtól, így sajnos ha a szerver kifagy, ez továbbra is azt fogja mutatni, hogy online. "I hope you enjoyed comrades, and as always, have a nice day!" Tejesember Kategória: Minden hír Írta: A Tejesember - - 2011. július 21. csütörtök - 21:30:10
Régóta esedékes hír
Már ideje volt egy hírt írnom, csak hogy a történéseket összefoglaljam, de sose volt kedvem. Most azonban nekiduráltam magam, íme hát az elmúlt fél év története:
Volt ugyebár ez a war squad, amiről még Tejföl írt egy rövid hírt. Ez úgy volt, hogy Tejföl warozni akart, gondoltam miért ne, én sosem voltam ellene, csak nekem nem hiányzik. Mondtam neki, ha talál megfelelő embereket, egy külön kis alosztályba, a War Squadba felveheti őket, mint nem teljes értékű klántagok. Sikerült is összeszedni három 12-13 éves kölköt (Steny, Whitey, Alukard)... Hát azokkal nem volt semmi TS-en beszélni...Mindeközben neveztünk az első ClanCore kupára, melyen 4v4 warokat kellett játszani, először csoportmérkőzésben, majd kiesős rendszerben. A kupa meccsein én, Tejföl, és az említett hármas vett részt, valamely 4 ember az 5 közül. A 4 csoportmérkőzésből egyet sikerült nyerni, de ennek ellenére bejutottunk a kieséses részbe. Az első mérkőzésünkön - mely a nyolcaddöntő keretei közt zajlott -, ki is kaptunk a PHAZiNG klántól 27-13ra. Ezzel zártuk az első ClanCore kupát, nem mondom, hogy rossz volt, mert végülis rosszabbra számítottam. A kupa előtt/alatt/után játszottunk pár PCW-t is, melyek eredményeit az RWar menüben megtalálhatjátok. Volt ott tiszta győzelem, tiszta vereség, csaló ellenség, minden. Összességében ez sem volt rossz, ez után jöttek a bajok. A három ifjonc ha jól emlékszem magatartás miatt lett kipakolva (nem részletezném), Tejföl pedig igényes estébe nyúló ragequitot hajtott végre. Ez volt február 10. körül Innentől megint kisebb punnyadás jött, majd Bodrival és Svéddel elkezdtünk alterIWneten játszani, futtatgattam is dedikált szervert, ha valakit netán érdekelne, vegyen fel x-en... Eközben a honlapon is több újítás jelent meg, ilyenek a Linkrövidítő, Mi a nindzsa neved, és a most bejelentésre kerülő Manustats. Ezek mind 100%-ban saját fejlesztésű programok, én írtam őket. Nézzük melyik mit tud:Linkrövidítő: egy jól ismert kis program, adsz neki egy linket, ad cserébe egy rövidet, és még számolja is, hogy hányszor kattintottak rá, illetve mikor. A felhasználói felületen még van mit bővíteni, egyelőre csak linket lehet hozzáadni, illetve az átirányítás működik. A statisztikák megmutatása nem. Mi a nindzsa neved?: egyszerű, idétlen program, ez alapján készült: {link} Manustats: Na ez talán az eddigi legbonyolultabb programom, a maga 423 sorával. Mire publikussá tettem már elérte a 2.0 verziót, mely képes több szerver Manuadminnal írt statisztikáit olvasni, illetve megfelelő engedéllyel törölni. Csinál összesítést, toplistát, lehet keresni, számol ezt-azt. Nézzétek meg Technikai hír még, hogy fél év alatt sikerült bejegyezni a hac.hu domaint, melyet egyenesen a Magyar Atlanti Tanácstól kértem el, ezúton is köszönet az együttműködésükért. Ha minden jól megy, honlapunk pár napon belül elérhető lesz a hac.hu illetve www.hac.hu címeken. Na, úgy tűnik elfogyott a téma, így vége a szófosásomnak... Remélem ezentúl több kedvem lesz beszámolni a történésekről és nem fél évente ömlesztem ki az összeset. Mindenkinek további szép napot, kösz, hogy elolvastad! Tejesember Kategória: Minden hír Írta: A Tejesember - - 2011. július 20. szerda - 15:53:24
Steny és movie-jai
A napokban megalakult egy bizonyos War Squad klánunkon belül. Elsősorban azért alakult, mert részt veszünk a ClanCOre kupáján, és tekintettel a promod skillünkre, jó ha van kéznél még ember, a biztonság kedvéért. Egyik új tagja a Squadnak Steny, íme pár movie tőle: [Klikk a Továbbra]
[ Tovább... ] Kategória: Minden hír Írta: A Tejesember - - 2011. január 26. szerda - 20:03:57
A helyzet...
...az, hogy meghosszabbítottuk az FSR-es szerót, így december 13-ig még biztosan üzemelni fog. Hogy azután mi lesz? Még nem tudom, a saját szervergépemet kéne megcsinálni, ami már itt van mellettem. A gond vele annyi, hogy szar a routerem, és nem igazán működik a port-továbbítás, így nem tudom mögé rakni a szervert, mert az így nem érhető el az internetről. Azt a megoldást találtam ki, hogy a szervert rakom a router elé, és továbbadja a netet. Csakhogy úgy néz ki vagy nagyon elbasztam valamit, vagy meghalt a gép alaplapi hálókártyája... Akinek esetleg van szerverhostingos ismerőse, aki pár ezer forintért külön IPvel akár 20/10-es nettel el tudná helyezni a gépet, megköszönném, ha szólna. Tudom úgy sem lesz ilyen...
A szerverre egyébként a változatosság kedvéért tegnap Gungame került, lehet lvl uppolni, szintet lopni stbstb...
Kategória: Minden hír Írta: A Tejesember - - 2010. november 15. hétfő - 21:02:30
|
|